A Tengerparti ház (eBook)

Liz Fenwick (Autor)

eBook Download: EPUB

2018
420 Seiten
Ulpius Barati Kor (Verlag)
978-615-5676-72-7 (ISBN)

Infos

Egy testvérpár, és egy felelőtlen lépés, amely hetven esztendő múltán is kísért...
A tizennyolc éves Adele és Amelia története 1943-ban, a háború sújtotta Cornwallban kezdődik. Először az önkéntes hadiszolgálat választja szét az ikerpárt, majd egy szívet tépő árulás - ezúttal örökre...
Magával ragadó romantikus családregény veszteségről, végzetes döntésekről, régóta rejtegetett titkokról és különös barátságokról, valamint reménységről, megújhodásról az örök szerelemről.
A csodaszép cornwalli tengerparton játszódó, sírásra és nevetésre egyaránt késztető történetet ragyogó nyári olvasmány.

---

Egy testverpar, es egy felelotlen lepes, amely hetven esztendo multan is kisert...A tizennyolc eves Adele es Amelia tortenete 1943-ban, a haboru sujtotta Cornwallban kezdodik. Eloszor az onkentes hadiszolgalat valasztja szet az ikerpart, majd egy szivet tepo arulas - ezuttal orokre...Magaval ragado romantikus csaladregeny vesztesegrol, vegzetes dontesekrol, regota rejtegetett titkokrol es kulonos baratsagokrol, valamint remenysegrol, megujhodasrol az orok szerelemrol.A csodaszep cornwalli tengerparton jatszodo, sirasra es nevetesre egyarant keszteto tortenetet ragyogo nyari olvasmany.

Textauszug

1.

WINDWARD, MAWNAN SMITH, FALMOUTH, CORNWALL

1945. SZEPTEMBER 12.

A sátor, melyben az esküvői fogadást tartották, kicsi volt, ám merőben fölösleges. Kristálytiszta égbolt alatt, könnyű keleti fuvallatban hajladozott a közeli mezőn a búza, a tenger azonban úgy dagadt, akár a testvérem pocakja. Véget ért a háború. A húgom mégis csak most ment férjhez, és nem siette el, hiszen már kezdett meglátszani rajta. Vőlegénye – jóvágású az amerikai hadsereg századosi egyenruhájában – feszélyezetten állt mellette, s a derekán pihentette karját. Hunyorogva bámult a messzeségbe, keresett valamit… valamit, amit elveszített. Az ártatlanságot, azt hiszem. Majd Amerikába mennek, s ha kegyes a sors, nem látom viszont a testvéremet soha többé.

A gyöngysoromat babrálva elfordultam a pártól, ám akkor apám lépett hozzám a fényképezőgépével. Remegett a keze.

– Fotózd le őket.

Összefontam a karom.

– Csináld! – vakkantotta, mintha a katonáinak osztana parancsot.

Egyenruhája elárulta, hogy ő a rangidős; őrnagyként szolgált, én pedig most szereltem le a tengerészettől. Neki feladata volt, míg én csak sodródtam az árral, nem érdekelt, hová, merre visz, csak innen el.

A pár felé fordítottam a kamerát, de nem néztem a keresőbe. Nem akartam látni, amint tökéletes keretbe foglalja őket a szeptemberi napfény. Inkább a házat szemléltem a fényképezőgép fölött. Az utóbbi időkig, a háború ellenére Windward boldog hely volt, és menedék. Exponáltam, kattanás hallatszott. Visszaadtam a gépet apának, majd odébbálltam. Megtettem a kötelességemet. Torkig voltam.

Előttem ott ragyogott a Falmouth-öböl. Apályban látszottak a sziklák, amelyek dagálykor fenyegetést jelentenek minden hajós számára, aki tengerészeti térkép nélkül próbál a partra kormányozni.

Mindig a húgom volt a romantikus. Örökösen a szerelemről beszélt. Szerelem. Mennyire rászedett! Egy londoni estén a Savoyban megismerkedtem a legeslegcsinosabb amerikai hadnaggyal. Egyetlen pillantást vetett rám hatalmas kék szemével, és térkép nélkül bizony elvesztem, iránytűm egy másik északot talált. Minden megváltozott.

2015. május 1.

Összehajtottam a zsebkendőt, mellyel a szememet szoktam megtörölgetni, és ujjaim kitapintották sarkában a hímzett képet. Gyöngyvirág. A most nyíló harangocskák illata töltötte be a meleg levegőt. Nem számít, hányszor szedtem ki az évek során a gyökértörzseket, a virágok minden esztendőben kisarjadtak, akár a gyomok. Velem szemben az unokám, Peta, a vőlegénye, Fred Polcrebar, és a másik unokám, Jack karókkal jelölte ki a fűben, hová állítják majd néhány hónap múlva a sátrat. Előttük rejtve maradt az időpont jelentősége. Ezt a májusi napot a nyári hőség ígérete töltötte be, míg 1945. szeptember 12-e, noha melegen sütött a nap, hűvösebb idők eljöveteléről mesélt.

Peta tündöklő arajelölt volt, Jack pedig, a túlontúl védelmező bátyja aggódó, aki minden döntést megkérdőjelezett. Azt remélte, Peta ettől meggondolja magát és észhez tér. Úgy érezte, a szerelem, amihez túlságosan fiatal még, elhomályosítja húga agyát. Én azonban jól tudtam, hogy ezek a dolgok mindig a maguk módján történnek. Sosem volt másképp. Megakadályozhattam volna az évekkel korábbi eseményeket, de mi jó származott volna belőle a számomra?

– Onnan milyennek tűnik, Mrs. Rowse? – Fred fölegyenesedett, és megmozgatta széles vállát.

– Remek, de kérlek, szólíts Elle-nek.

– Nem lehet. – A fiatalember széles vigyorral baktatott felém, sokkal inkább kölyöknek tűnt, mintsem huszonhárom éves felnőttnek.

– Miért nem?

– Mert nem volna illendő.

– Azért, mert öreg vagyok? – Riadt ábrázata láttán fölnevettem.

– Nem. – Elfordította tekintetét ráncokkal barázdált arcomról.

– Hazug. Szólíts Elle-nek vagy nagyinak. Szabadon választhatsz, csak Mrs. Rowse-nak ne hívj. Már a családhoz tartozol.

Jack köhécselve masírozott felém. Formás szája rosszallón lebiggyedt, láttam, ahogy ökölbe szorul a keze. Rém könnyen átláttam rajta.

– Beszélj Petával! – súgta.

– Talán nem tetszik a sátor elhelyezkedése? – Fölvontam a szemöldököm, s a fűbe levert karókra pillantottam.

– Ne mondd nekem, hogy az ő oldalán állsz – folytatta halkan Jack, nehogy Fred és Peta meghallja.

Elfojtottam egy mosolyt.

– Nem is tudtam, hogy oldalt kell választanom.

– Túl fiatalok.

– Sokan még náluk is fiatalabban házasodnak össze. – Húsz méterrel előttem Fred nevetett valamin, amit Peta mondott.

Jack zsebre vágta a kezét.

– Ez nem igazol semmit.

Összeráncoltam a homlokom. Jacknek nem kellene így viselkednie. Aggódik a testvére boldogsága miatt, másrészt viszont a hozzáállása nem ebből az aggodalomból eredt. Mélyebbről fakadt – a múltja, a szülei…

– Te sem hiszel a szerelemben, nagyi. – Fölsóhajtott, én pedig megmosolyogtam, hogy csalódott bennem.

– Húsz évig éltem boldog házasságban nagypapáddal. – Kinyújtottam a kezem, hogy megérintsem, de elhúzódott tőlem.

– Igen, de akkor ti már negyvenesek voltatok.

– Ez változtat valamin?

– Igen, változtat. – Jack megcsóválta a fejét, és bement a házba.

Peta az utolsó cöveket verte be a fakalapáccsal. Csak úgy áradt belőle az önbizalom. Pontosan tudta, mit akar, és olyan meggyőződéssel haladt előre, hogy irigyeltem érte. Fred megfogta a kezét, és puszit nyomott a homlokára. Ifjúkori szerelem. Igaz és tiszta. Vajon sikerül nekik? A kedvezőtlen esélyek dacára is?

Elfordultam tőlük, Windward öbölre néző, szolid homlokzata felé pillantottam. Ezt a házat egykor boldogság töltötte be. Úgy gondoltam, Andrew-val és velem visszatér, ám a sötét zugokban komiszság tenyészett, arra várva, hogy lesből lecsapjon a gyanútlanokra. Abban a pillanatban olybá tűnt, mintha minden egyes követ fájdalomból és veszteségből kevert habarcs tartana a helyén, s ahogy a nappaliszoba ablakából Jack sziluettjét figyeltem, fölfogtam, hogy ez nem csupán a saját fájdalmam és félelmem, hanem az unokám nemzedékéjé is.

Peta megállt a fák alatt. Letépett egy gyöngyvirágot, beszívta az illatát, és földerült az arca. Megfordult, majd felém indult a kecses virágszárral, amelyet hófehér csengettyűk díszítettek.

– Az újraéledő boldogság – mondta, ahogy a kezembe adta.

Ahhoz már túl késő volt. A békesség a legtöbb, amit kérhettünk.

2015. május 5.

Peta bűnbánó pillantást vetett felém a szoba túloldaláról, én pedig nagy szemeket meresztettem rá. Tudta, hogy semmilyen módon nem kívánok részt venni ebben, mégis ott ültem a szófán, a rám irányított kamerával szemközt. Boka keresztben, leeresztett váll, fölszegett áll, ahogy a nagymamám megkövetelte tőlünk. Windward még mindig olyan érzést keltett bennem, mintha az övé volna, nem az enyém, pedig már hatvankilenc éve, hogy eltávozott közülünk. Mindez idő alatt a házban vajmi kevés változott.

A fiatal nő a BBC-től megköszörülte a torkát, rettentően izgatottnak tűnt, hogy beszélgethet velem.

– Mrs. Rowse, ez a felvétel a győzelem napján készült önről. – Fényes fotót tartott fel kettőnk közé. A kép egy lányt ábrázolt a WRNS, a Nők Királyi Haditengerészeti Szolgálatának uniformisában, egy pilóta karján. Mosolya beragyogta volna London egét, ha nem lett volna amúgy is kivilágítva a két alak mögött a város, mégpedig évek óta először.

Ismertem azt az arcot, a mosolyt, a szempárt.

– Csodálatos pillanatfelvétel – lelkendezett a fiatal riporter. – Nagyszerűen kapja el a féktelen örömet.

Bólintottam. Dühített, hogy csálén állt a kalapom a kótyagos képen.

– A barátja volt? A vőlegénye?

– Dehogy. – Elvettem tőle a fotót, remegett a kezem.

– Ismerte?

– Nem. Európában véget ért a háború, és táncolni, énekelni, ünnepelni akartam, mint mindenki más. – A boldogság szinte tapintható volt azon az éjszakán. Legalábbis a többség számára.

A riporternő a képet tanulmányozta, láttam, amint tündérmesét fabrikál, ám a fotó története hazugság volt. Pusztán elkapott egy pillanatot, mielőtt megváltozott minden. Fura cuppantással szívtam be a levegőt.

– Káprázatos kép. – A nő rám nézett, próbálta összekötni a fényképen látható...

Produkt-Details

• Erscheint lt. Verlag: 6.1.2018
• Sprache: Hungarian
• Themenwelt: Literatur ► Historische Romane
• Themenwelt: Literatur ► Märchen / Sagen
• Themenwelt: Literatur ► Romane / Erzählungen
• ISBN-10: 615-5676-72-0 / 6155676720
• ISBN-13: 978-615-5676-72-7 / 9786155676727