A végzet kardjai (eBook)

Snorri Kristjansson (Autor)

eBook Download: EPUB

2017
328 Seiten
Gold Book (Verlag)
978-963-426-469-9 (ISBN)

Infos

Ulfar Thormodsson számára Stenvik városa az utolsó megálló egy kétéves utazás során, mielőtt hazatérhetne száműzetéséből.
Más, nagyobb erők számára azonban Stenvik lesz egy nagy háború végső csatatere: a nagy háborúé, amelyben a régi istenek csapnak össze az új Fehér Krisztussal. A nagy háborúé, amely vértengerré változtatja a földet.
A tenger felől ismeretlen, sötét ellenség közeledik, sorra égetve fel a szigetek és a partvidék keresztény templomait, kolostorait és falvait. A szárazföld felől a Fehér Krisztus hitét hirdető király, Olav Tryggvason tör előre egyre növekvő seregével. A Stenvik körüli erdőkben az otthonaikat elvesztett nincstelenek bosszúra és vérre szomjazva gyülekeznek.
Sigurd Aegisson, az egykori legendás viking portyázó, Stenvik főnöke nem akar mást, csak békésen kereskedni virágzó városából. Azonban neki is be kell látnia, hogy a közelgő véres összecsapásban vagy valamelyik fél oldalára áll, vagy azt kockáztatja, hogy mindent elveszít, amit az elmúlt évtizedekben felépített...

Textauszug

Előhang

STENVIK, NYUGAT-NORVÉGIA, KR. U. 996. SZEPTEMBER

A vízen halványszürke holdfénypászma kúszott végig. A súlyos felhők elvonultak, és a távolban halványan felderengett a part.

– Az ott Stenvik – törte meg a csendet a kormányevezőnél álló férfi, előremutatva.

Ulfar hamarabb hallotta a szavakat, mint ahogy meglátta a partot. Hangok, kiáltások, sikolyok szálltak a tenger fölött, ki a mélyebb, sötétebb vízre, hogy egybeolvadva kiadják egy éjszakai város zaját. Egy évvel ezelőtt megörült volna, ha meghallja. Most csak sajgott mindene. Nyújtózott egyet, lassú mozdulatokkal kioldva hosszú lábaiból a görcsöt. Amikor felült, megbökte a mellette alvó alakot.

– Megérkeztünk.

– …Mi van? – motyogta az unokatestvére, Geiri félálomban, az arcát dörzsölve. – Mikor szállunk partra? Hol vagyunk? – Ülő helyzetbe kászálódott és felnyögött. – Ha legközelebb azt mondom, inkább szálljunk hajóra, mert az gyorsabb…

– …csak rúgjalak seggbe néhányszor és keressek két jó lovat, igaz? – fejezte be a mondatot Ulfar. Mögöttük elvigyorodott a szótlan tengerész. A kereskedő, a hajó gazdája mélyen aludt a prémeken, amiket Stenvikben akart eladni. Megengedte, hogy a két ifjú beszuszakolódjon a búzászsákok, a deszkák és borostyántömbök közé. Geiri alacsonyabb volt, így könnyebben megtalálta a kényelmes testhelyzetet. Ulfar azzal állt bosszút, hogy folyamatosan lökdöste alvás közben. De így sem panaszkodhattak. Geirinek elég volt megemlítenie az apja nevét, és homályosan utalnia valamiféle jövőbeli szívességre, és már ingyen is utaztak Hedebyből le egészen Délnyugat-Norvégiáig. A hajó akár a kereskedő kapzsi mosolyának a ragyogását követve is megtehette volna az utat.

Ulfar tekintete megakadt néhány apró tűzön. Megmutatta őket az unokatestvérének, és együtt figyelték a sötétségből kibontakozó Stenviket.

– Hát nem tűnik túl nagynak, igaz? – morogta Ulfar.

– Hedeby után? Nem igazán. De akkor is ide kell jönnünk. Fel a fejjel, te szánalmas kecske. Ez az utolsó. Ezután hazamegyünk.

– Jó – felelte Ulfar, és visszagondolt Svealandra. A… baleset után, amikor Geiri apja közbelépett az érdekében, és azt tanácsolta, nem, valójában kényszerítette, hogy utazzon el az unokatestvérével, az utazás első fél évét azzal töltötte, hogy magát átkozta az ostobaságáért. A következő körülbelül egy évben aztán élvezte az utazást, az utolsó négy hónapban pedig torkig lett az egésszel. Megérintette a nyakában lógó rúnát. Lesz, ami lesz, Stenvik után hazamegy.

– Ki van ott? – kiáltotta valaki a kikötőből.

– Barátok! – kiáltott vissza egy tengerész. – Egy kereskedőt hozunk áruval, meg két utast. – A kereskedő erre felriadt, a ládájához kapott, aztán gyorsan megtapogatta az erszényét. Megnyugodva, hogy nem rabolták ki, visszahanyatlott és motyogott valamit az orra elé.

– Itt kössetek ki! – harsant egy másik hang. A tengerész húzott egyet a kormányevezőn, mire a hajó irányt változtatott. A mólón fáklya lobogott, és nagydarab kikötői munkás mocskos arca derengett fel a sötétből. – Sokáig kint maradtatok, tengerész! – vakkantotta.

– Hedeby előtt elállt a szél és elkapott az apály, hiába igyekeztem. De jobb sokáig kint maradni, mint végleg – felelte a tengerész.

– Az már igaz – morogta a mólón álló fickó, aztán a kormányossal együtt könnyed, begyakorlott mozdulatokkal kikötötték a hajót, és Ulfar meg Geiri hamarosan kint álltak a rönkökön. Ulfar rápillantott az unokatestvérére, aki még mindig álmosan dörzsölgette a szemét. Hiába volt egy teljes fejjel magasabb, mint Geiri, most a legkevésbé sem látszott kisnemes fiának. Hátrasöpörte hosszú, fekete haját a szeméből. Geiri jó ember, ez nem vitás. Gyakorlatilag együtt nőttek fel, és Geiri apja nagy ember. Egyszerűen csak néha bosszantó volt a rokonát nézni. Valahogy nem elég… éles. Példának okáért most sem jött rá, hogy a rakodó szállást fog kínálni neki. Ulfar felsóhajtott, és némán számolni kezdett. Egy, kettő…

A mocskos arcú férfi odafordult hozzá.

– Fiúk, ha kell egy hely, ahol megaludhattok, talán segíthetek – zihálta.

Ulfar lerázta volna a fickót, de Geiri megelőzte.

– Köszönjük – biccentett. – Stenvik igazán kedvesen fogadja a fáradt utazókat. Örömmel elfogadjuk az ajánlatodat.

Ulfar magában felnyögött, de ellenállt a kísértésnek, hogy oldalba bökje az unokatestvérét. Inkább körülnézett. Az igazat megvallva Stenvik a foghíjas vendégszeretetén kívül semmivel sem nyűgözte le. A móló jól karbantartottnak tűnt, de hát egy ennyire nyugaton fekvő várostól ezt el is lehetett várni. Tudta, hogy innen indultak a portyák a szigetekre, sőt egészen le a frankok földjéig, de a törzsfőjükről hallott történetek után valahogy… többet várt. Talán valami ijesztőbbet. Sárkányfejeket és hatalmas harcosokat. Az előttük elterülő nagy, kövekkel kirakott félkör bizonyára valamiféle piactér lehetett, ám a körülötte álló házak rozogának és ócskának tűntek.

– Heh – vigyorgott a fickó. – Nem az új városban fogtok megszállni, úgyhogy ne várjatok túl sokat a szállástól.

– Az új városban? – vonta fel a szemöldökét Geiri.

– Ez a régi város – magyarázta a rakodó. – Itt csak kirakodjuk a hajókat, meg ilyenek. Aki teheti, az már nem lakik itt. Az új város ott van fent – mutatott valami dombra vagy halomra. Geiri nem tudta, mit mondjon, ezért rápillantott Ulfarra. Ulfar szokás szerint megsajnálta a rokonát és kimentette a kínos csendből.

– Igen – bólintott. – Nagyon szép. Nagyon… újnak tűnik.

– Jó, mi? Reggel majd jobban látjátok. Gyertek – intett a munkás, és kicsoszogott a fáklya fényköréből a viskók felé. Geiri elindult utána.

Ulfar felsóhajtott. Legszívesebben hagyta volna, hogy a kölyök egyedül kóboroljon az ismeretlen város sötét utcáin. Mégsem hagyta, néhány hosszú lépéssel utolérte, hogy vigyázzon rá, ahogy ígérte. Ahogy megígértették vele.

A fickó bevezette őket a házak, kalyibák és vesszőfonatú kunyhók közé. Ulfar megérintette rövid kardja markolatát, csak hogy tudja, nála van.

– Nem sok mindent csináltunk itt, mióta felépítettük az új várost – morogta a rakodó, miközben végigbotorkáltak a házak közötti fajárdán. – De a célnak megfelel. Itt is vagyunk – állt meg egy kunyhó előtt. – Adjátok ide a csomagjaitokat, bedobom őket, aztán elviszlek titeket a régi hosszúházhoz, hogy megpihenjetek és megismerjétek a helyieket. – Ulfar elfintorodott a sötétben. Már annyi helyivel megismerkedett az utazásuk során, hogy egy életre elege lett belőlük.

– Köszönjük – mondta Geiri. – Dicséretére válsz városodnak.

– Heh! – vigyorgott a munkás. – Ebben azért nem lennék biztos. Egyáltalán nem. Erre parancsoljatok, fiúk – tűnt el a sötétben. Ulfar ránézett Geirire, aki vállat vont.

– Itt vagyunk – mondta. – Akár meg is nézhetjük a várost. Reggel ennyivel is előrébb leszünk.

– Menj előre – felelte Ulfar, és követték vezetőjük halkuló lépteit a sápadtan derengő fényfolt felé.

A fickó egy régi hosszúház ajtajánál várta őket.

– Itt vagyunk – mondta. – Itt esznek a munkások, a kereskedők, meg akik erre járnak. Tudjátok, hogy vásár van, úgyhogy más vendégek is lehetnek. Vigyázzatok magatokra. – Azzal biccentett és elcsoszogott a sötétbe.

– Csak utánad, uram – intett az ajtó felé Ulfar.

– Ó, fogd már be! – csattant fel Geiri.

– A bocsánatodért esedezem, felség – hajolt meg Ulfar.

Geiri a szemét forgatta.

– Egy nap talán rájövök, hogy mit követtem el az istenek ellen, amiért veled büntetnek.

– Szerintem Loki irigyelte meg felséged szépségét – felelte Ulfar.

– Valószínűleg – hagyta rá Geiri, és beléptek a házba.

A csarnok másik végében gőz szállt fel a kormos gerendák közé az üstökből. A rönkfalak előtt erős asztalok álltak, a levegőben sülő hús illata terjengett. A helyiség körülbelül félig volt tele. Ulfar gondolkodás nélkül végignézett a jelenlévőkön, számba vette és felmérte őket. Néhány nagyhangú, lökdösődő, nevetgélő csoport. A többieknek körülbelül a fele fáradtnak tűnő, csendben üldögélő munkás. Az este lassan éjszakába fordult. Ulfar észrevett egy asztalt, amely mellett csak egy vékony, kopaszodó, csapott vállú fiatal férfi ült korsót dédelgetve. Észrevette, hogy Ulfar őt nézi, és vállrándítással engedélyt adott, hogy csatlakozzanak hozzá.

– Találtam egy asztalt – mondta Ulfar.

– Megyek, hozok sört – felelte Geiri.

– Várj és figyelj, rokon – fogta vissza Ulfar, miközben leültek. – Várj és figyelj. Előbb-utóbb megtanítalak… figyelni. – Intett Geirinek, hogy üljön le, és a csarnok egyik nagy...

Produkt-Details

• Erscheint lt. Verlag: 23.4.2021
• Reihe/Serie: Vikingek végnapjai
• Reihe/Serie: Vikingek végnapjai
• Sprache: Hungarian
• Themenwelt: Literatur ► Historische Romane
• Themenwelt: Literatur ► Klassiker / Moderne Klassiker
• Schlagworte: viking háború isten keresztény
• ISBN-10: 963-426-469-7 / 9634264697
• ISBN-13: 978-963-426-469-9 / 9789634264699