A száműzött (eBook)

Tim Severin (Autor)

eBook Download: EPUB

2017
312 Seiten
Gold Book (Verlag)
978-963-426-466-8 (ISBN)

Infos

Frankhon, Kr. u. 780
Sigwulf, a jelentéktelen szász herceg családját lemészárolja Offa, Mercia királya. Az Ördög jegyét viselő - felemás színű a szeme - Sigwulfot azonban nem merik megölni, inkább Károly frank király, a későbbi Nagy Károly udvarába száműzik. A fiatal herceg itt csak saját magára számíthat, miközben egyre nyomasztóbb jósálmaival is igyekszik megbirkózni.
Elnyeri Hroudland gróf, Károly nagyratörő és hatalmas unokaöccse barátságát - ám közben többször is megpróbálják megölni. Amikor egy véletlen folytán a birtokába került az Álmok könyve, egy az álmok értelmezésével foglalkozó, ritka szöveg, még Károly figyelmét is magára vonja. A könyv azonban csalóka útmutatónak bizonyul az árulások világában. Sigwulfot Hispániába küldik, hogy a szaracénok ellen kémkedjen, de hamarosan döntenie kell: újonnan szerzett szaracén barátaihoz legyen hűséges, vagy Hroudland grófot segítse a dicsőség, az arany, sőt a Szent Grál keresésében.
Sigwulf jóslatai sorra valóra válnak, de gyakran nem úgy, ahogyan számítanak rájuk, és a végső nagy csata felé sodródva egyre tisztábban látszik, kik a valódi ellenségei...

Textauszug

Első fejezet

– Fuss! Fuss az életedért, te bolond! – üvöltötte a férfi. Ő lett volna a testőröm és megesküdött apámnak, hogy védelmezni fog. Megragadott a karomnál fogva és megfordított, így a tekintetem elszakadt a katasztrófától. Erősen meglökött a lapockáim között, úgyhogy tennem kellett egypár lépést, hogy megtarthassam az egyensúlyom. Egy pillanattal később, megfogadva a saját tanácsát eltámolygott mellettem, nagy szökkenésekkel átszelte a gyepet, elhajítva pajzsát és kardját. Ott álltam ostobán, a fejem még mindig csengett valamilyen lövedék ütésétől, valószínűleg parittyakő volt, ami eltalálta a sisakomat. A hátam mögül hallottam a merciaiak kurjantásait és kiáltozását. Az első támadásukkal szétrombolták gyenge sorainkat. Az embereink többsége késekkel jött harcolni, bár ahogy fegyvereiket tartották, inkább azt a látszatot keltették, hogy sövénynyírásra használják őket, nem pedig a halálos pengeként, amiről a szász nép a nevét kapta. A többiek bunkókkal, botokkal és a tűzifa aprításához használt baltákkal felszerelkezve érkeztek. Néhányan íjakat és maréknyi nyílvesszőt hoztak, amelyek inkább vadászatra voltak alkalmasak. Egyikük sem gondolt arra, hogy tartalék íjhúrt hozzon. Észrevettem egy embert, akinek egyetlen fegyvere egy cséphadaró volt. Apámnak sose kellett volna harcba indítani őket.

Az volt a tervünk, hogy a hegygerincnél megállítjuk a merciaiakat. Kettős sorban, vállt vállnak vetve ordítottuk csatakiáltásainkat és lengettük szánalmas fegyvereinket sokkal inkább azért, hogy tartsuk magunkban a lelket, mint valódi kihívásként. Késő tavaszi, derült nap volt, a felhők árnyéka tisztán kirajzolódott a földön. A szél a távoli tenger sós illatát hozta magával és a családi zászlónkat lobogtatta – két fekete szarvas sárga háttéren. Apámnak sikerült kicsikarnia egy kis éljenzést az embereinkből, ahogy fel-le lovagolt a soraink előtt. De elég volt összehasonlítani az ő vézna lovát a lejtő lábánál várakozó merciai parancsnok robusztus csataménjével, hogy meglássuk a különbséget a felszerelésekben. Cyneric nagybátyám és a két bátyám elfoglalták a helyüket az élvonalban. Engem, mint a király legkisebb fiát, valamivel távolabbra állítottak, a hátvédhez. Az én feladatom volt, hogy irányítsam szánalomra méltó tartalékainkat, húsz öreg parasztot és ugyanennyi házi rabszolgát.

Egyedül a lejtő kedvezett nekünk. Arra számítottunk, hogy a merciaiak nem fognak felfelé támadni egy ilyen meredek domboldalon. De könyörtelenül törtek előre – dobogó, kurjongató, bőrborítású pajzsaikat nehéz vaskardjukkal ütlegelő harcosokból álló, borzasztó tömeg. Magabiztosak voltak, a tucatnyi győzelem tudatában, amiket olyan jelentéktelen királyságok fölött arattak, mint apámé. Számbeli fölényben voltak hozzánk képest, legalább kétszer annyian.

Még mindig kábán körbefordultam és körülnéztem. A merciaiak átgázoltak az embereink között, lezúzva minden ellenállási kísérletet. Egy férfi hátraesett, ahogy a merciai bronz pajzsdudor az arcába csapódott. Kardokat és dárdahegyeket láttam felemelkedni és lecsapni, ahogy levágtak vagy -szúrtak bárkit, aki a harc bármi jelét mutatta. Észrevettem egy földművest, aki épp múlt héten látogatta meg a nagytermünket, hogy kifizesse a tizedet. Lassan beszélő, hórihorgas ember volt. Fél fejjel magasodott a többiek fölé, és olyan fémsisakot viselt, mint az enyém. Isten tudja csak, hol találta, de nem vált nagy hasznára. Egy merciai kardforgató kicselezte, majd simán leengedte a pengét és rávágott a lábára. A férfi úgy bukott a földre, mint egy lehasított növény. Kétségbeesetten kerestem apámat, de nem láttam sehol. A zászlónk összegabalyodott a rúdja körül, és előre-hátra lengett. Másodpercekkel később lerántották és eltűnt. Egy lovas nélküli ló eszelős, rémülettel teli tekintettel egyenesen felém vette az irányt. Felismertem az állatot, az idősebb testvérem lovagolt rajta. Biztos ő is elesett. A merciaiak győzelmi kiáltásai kezdtek elhalkulni. Kifogytak a levegőből. Az embereink itt is, ott is térdre estek, összekulcsolták a kezüket és kegyelemért rimánkodtak. Ezzel vége is volt a mészárlásnak, semmi értelme nem lett volna megsebesíteni a foglyokat, akikből hamarosan rabszolga válik.

Egy merciai, egy zömök harcos fémlemezekkel varrott bőrzekében észrevett engem. Ott álltam egyedül, dermedten a borzalmak tudatában. Szakállas arca kapzsi vigyorba torzult. Bizonyára feltűnt neki a nyakamban lévő vékony arany nyaklánc csillogása, amit az előző télen kaptam, mikor beléptem a tizenhatodik életévembe. Nem állt szándékában megosztani egy ilyen zsákmányt a társaival. Jó pár lépést megtett már, mire felfogtam, mi történik, és menekülni kezdtem. Remény nélkül rohantam. Gyerekként sose tudtam gyorsan futni. A bátyáim kigúnyoltak lomhaságomért, és aligha törődtek azzal, hogy üldözzenek, tudván, hogy a hajsza hamar véget érne. Most is ugyanez volt a helyzet. Hallottam a léptek dobogását mögöttem a füvön. Egyre hangosabb volt, ahogy a távolság csökkent köztünk. Hamarosan elakadt a lélegzetem és a térdeim sajogtak. Lazán felhelyezett sisakom csúszkált a fejemen, egészen addig, amíg már alig egyyardnyit láttam magam előtt. Eldobtam a kardom, de túl későn vettem észre, hogy a pajzsom még mindig a bal alkaromra van szíjazva. Hiábavalóan megpróbáltam lerázni magamról, ám csak annyit értem el, hogy kibillentem az egyensúlyomból. Nem haladtam többet ötven yardnál, amikor tudatosult bennem a közeledő merciai jelenléte. Hallottam a zihálását és érzékeltem könnyű győzelmét.

Aztán valami kemény ütközött belém hátulról, és arccal előreestem a napszítta földre. Leheletnyi verejtékszagot és cserzett bőr illatát éreztem, amely keveredett az összezúzott fűszálak édes illatával, miközben nagy súly nehezedett a vállamra. Valaki a hátamon térdelt. A sisakom lerepült és akadálytalanul elgurult. Egy kéz markolt a hajamba és felrántotta a fejem. Egy szörnyű pillanatig azt hittem, a merciai kifeszíti a nyakam, készen arra, hogy elvágja. Aztán hirtelen előrelökött, mire a homlokom a földnek csapódott. Fájdalom áradt szét bennem. Erőtlenül megpróbáltam arrébb kúszni, de a kéz szorosan markolta a hajamat, majd a merciai felemelte a fejem és másodjára is a talajhoz ütötte. Ezúttal nem álltam ellen. Örömmel fogadtam az elmémet elárasztó sötétség hullámát.

Több mint egy hónapja tudtam, hogy ez fog történni.

Még mindig arccal lefelé fekve tértem magamhoz. Valaki összekötötte a csuklóim egy darab nyersbőrrel. A fejem kemény és repedezett sárnak támaszkodott. Az arcomon lévő piszoknak olyan szaga volt, mint a csirkeürüléknek. Elnyomtam egy nyögést és felemeltem a fejem, hogy körülnézzek. Délután közepe volt, az ég be volt borulva és én a földön feküdtem apám nagyterme, a saját otthonom előtt. Nagy csoport merciai gyűlt össze az épületnél, még mindig harci öltözékben. Viccelődtek egymás közt és sorra előreléptek a földön felhalmozott tárgyak kupacához, majd kivettek egyet-egyet. Felismertem a sisakot, amit a csatában viseltem, és összeszoruló gyomorral az apám hosszú, díszített kardját. A jobbomon lévő férfi felügyelte a zsákmány felosztását. Magas, faragott faszéken ült, amely valamikor apám tiszteletbeli helye volt. A merciaiak biztosan kivonszolták a jobb bútorokat, mikor kifosztották a csarnokot. Az apám helyén ülő férfi középkorú volt, tömör, erős testtel és kerek vállakkal. Göndörített, fényezett haját gondosan feltornyozták a feje tetején. Még a korona nélkül is, amit a királyi pénzérméken lévő ábrázoláson viselt, könnyen felismertem Offát, Mercia királyát. Lehajtottam a fejem az udvar mocskába és összeszedtem a gondolataim. Apám kardjának a látványa megerősítette, hogy bizonyára meghalt a csatában. Kételkedtem benne, hogy a testvéreim túlélték volna. Az aranyláncom természetesen eltűnt. Éreztem a horzsolást a torkomon, ahonnan a foglyul ejtőm letépte. Mostanra már kétségtelenül a ruháiban rejtőzött valahol. Eljátszottam a gondolattal, hogy elárulom, de arra jutottam, hogy semmilyen célt nem szolgálna. A győztesé a zsákmány. Tavaly ősszel Offa küldött egy üzenetet apámnak, követelve, hogy ismerje el hűbéruraként és fizessen adót. Amikor követelését visszautasították, Offa ezt ürügyként használva ránk tört. Viharvert királyságunk előbb meggyaláztatik, majd vagy Mercia hűbérállamává válik, vagy teljesen Offa fennhatósága alá kerül, ami így is majdnem egész Angliát magába foglalja.

Ezt már rég megálmodtam, élénk részletességgel: egy agancsos szarvas legelészett békésen egy dús réten, amikor egy hatalmas, veszélyesnek tűnő bika egy róka által vezetve előtűnt a távolban, a sötét erdőből. Ahogy a róka előresietett pár lépést, a bika elszabadult. A szarvas elkésve felemelte a fejét, és agancsait használva megütközött a betolakodóval. A bika megtámadta és halálosan megsebezte áldozatát, miközben a róka vonyítva biztatta. Felébredtem, hideg verejtékben ázva, felismerve, hogy a sikolyok a sajátjaim voltak.

Durva kezek rángattak talpra. Valaki – feltételeztem, hogy az a merciai harcos, aki elkapott – megragadott a könyökömnél fogva és egyenesen Offa...

Produkt-Details

• Erscheint lt. Verlag: 23.4.2021
• Reihe/Serie: Sigwulf
• Reihe/Serie: Sigwulf
• Sprache: Hungarian
• Themenwelt: Literatur ► Historische Romane
• Themenwelt: Literatur ► Klassiker / Moderne Klassiker
• Schlagworte: király szász frank grál csata
• ISBN-10: 963-426-466-2 / 9634264662
• ISBN-13: 978-963-426-466-8 / 9789634264668